Körülbelül 40 km-es átmérőjével az Atlasz egyike a Szaturnusz kisebb fajta holdjainak. Ezt a képet készítette róla a Voyager 1 űrszonda 1980-ban:
A Cassini így látta 2006 októberében, 200 000 km távolságból:
Ebből a szögből nem túl különböző más szikláktól. Viszont itt van még két kép, amit a Cassini készített róla:
Konkrétan diszkosz alakja van (az utóbbi kép a pólus irányából készült). A pólusokon átmenő átmérője csupán 19 km, de az egyenlítőjén körbehalad egy hegygerinc, és az egyenlítői átmérője 38 és 46 km között van! Ha tetszik, nevezhetjük a Naprendszer legmagasabb hegységének - a holdhoz viszonyított arányaiban. A legvalószínűbb ok, hogy az Atlasz közel van a Szaturnusz A-gyűrűjének külső pereméhez. Amikor közel kerül hozzá (vagy inkább, ha valaha a múltban "belegázolt"), a gyűrű részecskéi elkezdek a hold egyenlítőjére hullani, "havazni". A gerinc akár keskenyebb is lehetne, ugyanis a szaturnusz-gyűrűk vastagsága csupán 5 és 50 méter közé esik! A hegyhát magassága viszont közel van az az Atlasz
Roche-felületéhez, ami azt jelenti, hogy ha még több anyagot tennénk a csúcsára, azt már nem bírná megtartani: az az égitest tengelyforgásának hatására elszállna.
Emlékszem én, volt még egy hold arrafele, aminek néhány felszíni jegyének köze volt a gyűrűkhöz. A Iapetus nevű hold arról híres, hogy a menetirány felőli illetve ellentétes oldalai más színűek. (a menetirány felőli oldal fogalma azért értelmes itt, mert (akárcsak a Föld Holdja) az árapályerők hatására kötött forgású)
Ez a hold így néz ki (a Cassini szemével, 2004 december 31-én):
Ha közelebbről megnézzük, hát itt is van egy hegygerinc, mégpedig ismét az egyenlítőn! Ezeknek a jellegzetességeknek az eredetére több elmélet van, közülük az egyik (eredetiben itt olvasható :
http://arxiv.org/astro-ph/0504653), röviden, szintén feltételez egy "ütközést" a Szaturnusz gyűrűivel.
Lehet, hogy néhány
másik holdnak is van hasonló porrétege, vagy körhegysége, gerince.
